Ugratás
A tévében gyakran láthattok díjugrató versenyeket. A lovasok olyan könnyedén veszik az akadályokat, hogy úgy tűnik, ló és lovasa szinte repül. Hajlamosak vagyunk azonban elfelejteni, hogy a lovak (ellentétben a kutyákkal vagy macskákkal) nem ugranak puszta kedvtelésből.
A ló az evolúció során úgy fejlődött, hogy el tudjon futni, ha veszélyfenyegeti. A lovak gyorsan, és hosszú ideig képesek futni. Ha ismeretlen tárgy felett kell átugraniuk, az lábtöréshez, vagy akár a ló halálához is vezethet. Ezért tartják úgy egyesek, hogy az ugratás kegyetlen sport. Mindez azonban korántsem ilyen egyszerű. Az ugratásnak van jó oldala is, mert megfelelő eddzéssel és jó adottságokkal (amellyekkel az evolúciónak köszönhetően legtöbb ló rendelkezik) az ugratás örömet okoz a lónak és lovasnak egyaránt. Természetesen lassan, fokozatosan kell haladni a gyakorlatokkal, és csak akkor szabad folytatni őket, ha a ló is kedvét leli bennünk.
Ha már megfelelő a tartásod, és képes vagy megőrizni az egyensúlyodat anélkül, hogy a kantárba kapaszkodnál, kipróbálhatsz néhány egyszerűbb ugratási feladatot. Óvatosan próbálkozz, lényeg, hogy mindkettőtök örömét lelje bennük!
|
Az ugrólovas ülése |
|
Annak, aki ugratni szeretne, természetesen el kell sajátítania az ugratás nélkűlözhetetlen "kellékét", az ugróűlést. Ennek segítségével a lovas az akadályok lekűzdése során hatékonyan segíti lovát és optimális esetben sosem gátolja. Az ugróűlés elengedhetetlen alapja a korrekt, mély idomítóűlés. Ha ezt birtokolja a lovas, a következő lépés a könnyített űlés, amely tehermentesíti a ló hátát, de mégis kontrollálja sporttársunk minden mozdulatát. Természetesen a könnyített űlés is csak szorgalmas gyakorlással sajátítható el. Így biztosíthatjuk azt, hogy lovunk az akadály átugrásakor adottságait és izomerejét optimálisan használhassa.
A könnyített űlésről
A könnyített űlésben a lovas felsőteste valamennyivel a fűggőleges elé kerűl. A derék finoman meghúzva, a vállak szétnyitva. Felsőtestűnkkel csak annyira dőljűnk előre, hogy súlypontunk egybeessen a mozgó ló súlypontjával. Ha - mint az gyakran látható - túlságosan előredőlűnk, űlésűnk a ló elejére kerűl. Így indokolatlanul terheljűk a ló elűlső testrészét, arról nem beszélve, hogy segítségeink elvesztik hatásukat. Bokánkat tartsuk lazán a kengyelben. Űlepűnk kissé kiemelkedik a nyeregből, így tehermentesítve a ló hátát. Ez azonban csak néhány centimétert jelenthet - így a lovas mindig elfoglalhatja az "alapűlést" és határozottan korrigálhat vészhelyzet esetén. Könnyített pozícióban a lovas nem a nyeregben, hanem a nyergen űl! A térdek szorosan a nyergen; a lábszárakkal egyűtt rugóztatják a mozgást. Az alsó lábszárak kívánatos helye a heveder vonala, a lovas vádlijával mindig kapcsolatban marad a ló testével. A kengyeleket állítsuk három lyukkal rövidebbre az idomításnál használt hossznál. Túl hosszú kengyel esetén a lovas nem tud könnyíteni, ha pedig a kengyelhossz túl rövid, az a segítségadás rovására mehet, az akadály felett pedig veszélyezteti a biztonságos űlést. Fontos, hogy pozíciónkat soha ne a szárak segítségével tartsuk fönn! Fiatal vagy tapasztalatlan lovasoknál jó szolgálatot tehet egy a ló nyakára csatolt kengyelszíj. Inkább ebbe kapaszkodjunk, mint a szárakba.
Segítségadás
könnyített űlésben
Ha lovunk jól idomított, akkor minden további nélkűl reagál a könnyített űlésben adott jelzésekre - lovasnyelven segítségekre. Törekedjűnk arra, hogy a lehető legkönnyebb kapcsolatban maradjunk a ló szájával. Ha létrejön a könynyed és folyamatos támaszkodás, a ló könnyedén és szívesen vágtázik majd alattunk, hátulsó lábával szorgalmasan és állandóan súlypontja alá ugorva. A könnyített és az idomítóűlésben adott segítségek között nincs kűlönbség. Iramfokozáskor a térdek és alsó lábszárak jobban zárnak, a felsőtest pedig a tempónak megfelelően hajszálnyival előrébb vagy hátrább kerűl. Jó, ha lovunk reagál a hangsegítségekre. Ezt a lovak megtanulják - mi pedig gyakran hasznát vehetjűk edzésen vagy versenyen. Fordulatokban lovunk maradjon űtemes és lendűletes. A lovas a fordulat irányába néz és ugyancsak ebbe az irányba helyezi súlyát. A belső csizma aktiválja, a kűlső pedig kontrollálja a ló hátulsó lábait.
Az ugróűlésről
A lovas könnyed pozícióját ugyanúgy fenntartja, mint a síkmunkában "használatos" könnyített űlésnél. A térdek és sarkak mélyen vannak, a boka fokozottabb rugózást és terhelést vesz fel. A lovas keze a ló szája irányába mozdul, de figyeljűnk arra, hogy a kapcsolat soha ne szakadjon meg a ló szájával. Bizonyos helyzetekben - amikor az akadály után gyors fordulat következik - a lovas már ugrás közben az új irányra "gondol". Testsúlyát automatikusan a következő akadály felé terheli, így fordítva a lovat szinte már a levegőben. Az elugrás és a lebegés fázisában ideális esetben a lovas felsőteste párhuzamos a ló nyakával és marjával. Az űlep csak néhány centiméterre hagyja el a ló hátát- akárcsak a könnyített űlésben. A földet érés fázisában a lovas felsőteste finoman hátrafelé mozdul. Az űlés egy pillanatra érintkezik a nyereggel, anélkűl, hogy a ló hátát túlságosan megterhelné.
Hibák az ugróűlésben
Az ugróűlés leggyakoribb hibái a ló "megelőzése" az akadály előtt vagy fölött - illetve a ló mozgásától való elmaradás ugyanezen helyzetekben. Nagyon zavaró a ló számára, ha a lovas megkísérli "elemelni" lovát a talajtól. A ló elkezdi félteni a száját, fejét fent tartja, stílusát pedig teljesen elveszítheti. Gyakran láthatjuk, hogy a lovas lábszára hátracsúszik a ló oldala mentén, kűlönösen nagy akadályokon fordulhat elő. Ez mindaddig nem zavarja a lovat, amíg a lovas lábfeje párhuzamos marad a ló testével. Más a helyzet, ha a lovas sarkai és sarkantyúi befelé fordulnak. Ez már igazán kellemetlen a ló számára.
Mindenesetre a lehető legszebb stílusra kell törekedni. A legszebb stílus ugyanis a legkönnyebb nekűnk és lovunknak is.
|
|
|
Az ugrás elmélete |
|
A helyes ugrás
A ló az ugrásnál ívelt háttal, ívelten előrenyúló nyakkal jut keresztül az akadályon. Az ugrás íve (lebegés) folyamatos, törés nélküli. Az ugrás mozzanatainak elemzésekor megállapítható, hogy az ugrás maga a vágtasorozat egyik emeltebb tagja, annak egyik formája. A lábsorrend azonban az elugrás pillanatában nem azonos a vágtáéval. Az akadály helyes leküzdésének a módja, hogy a ló az akadály előtt kellő lendülettel, izgalom nélkül az elugrás helyét jól megválasztva, méreteit megbecsülve, bátran ugorjon el. A ló az akadály megközelítésekor súlypontját hátra helyezve, az ízületeit meghajlítva, izmai megfeszítésével rugószerű ellökést produkál. A lendülettel történő ellökés erejével az akadály felett lebeg. A helyes egyensúlyi helyzetet a nyakával biztosítja.
Az ugrás előkészítése
A ló az előkészítés alatt előrenyújtja a fejét és a nyakát, hogy az akadályt helyesen tudja megbecsülni és az ugrás helyét megválasztani. Ezzel egy időben az egyik elülső lábára helyezett testsúlyát, biztosítva a tökéletes alátámasztást. Így lehetővé válik, hogy az ugrás magasságához mérten alátámasztva, a rugószerű ellökést biztosítani tudja. A far süllyedése annál mélyebb, minél magasabb az akadály. Az elülső láb megterhelése után a vágta folyamatához hasonlóan, az átlós hátulsó láb ér a földre, (megszakítás, az elejét a földről már ellökte) majd a másik hátulsó láb földre érése következik.
Elugrás
A hátulsó lábak földre érésének sorrendjében a ló súlypontját teljesen hátra helyezi, izmai összetolásával a lendület lökő erejével magát a földtől ellöki. A hátulsó lábak ellökése nem egyszerre, hanem a földre érés sorrendjében történik.
Lebegés
Az elugrás pillanatában a kinyúló hátulsó lábak izmai, felszabadult rugóként a testet ellökik, s a ló lebegő helyzetbe kerül. A hát tevékenysége az erélyes felfelé ívelésben jut kifejezésre. A teljesen kinyújtott nyak biztosítja az egyensúlyt. Az elülső lábak teljesen felhúzódnak. A lebegés folyamán a hát és a nyak törés nélküli ívet képez. A kinyújtott nyak az egyensúlyt, a felfelé ívelt hát a hátulsó lábak érintés nélküli átjutását biztosítja. Az ugrás ívének legmagasabb pontjától a testsúly már előre helyeződik. Az előrehelyeződött súlypont következtében a hátsó rész felszabadul és az akadály fölött a ló érintés nélkül halad át.
Földreérés
A földreérés a kereső láb talajra helyezésével, a terhelés teljesen a földetérő lábon van. A hátulsó lábak a has alá vannak húzva. A talajtérő elülső láb azonnal kicserélődik a másik elülső lábbal, mely nemcsak áthelyezett súlyt visel már, hanem az ellökést is végzi a vágta folytatásához.
Tovahaladás
A hátulsó lábak talajhoz való közeledésével, a súlypont hátra helyeződik, és a hátulsó lábak tevékenysége is előtérbe kerül. A súlyt viselő elülső láb felrántásával, az először földetérő hátulsó láb veszi át a terhet, mely egyben első mozzanata a következő vágtaugrásnak is.
Az itt leírtak a helyes lábsorrendet ismertetik az ugrásnál. Az ettől való eltérés a helytelen lábsorrend, a megzavart ugró-előkészítés, a lónak sokféle módon való akadályoztatásából eredhet. A nem kiegyensúlyozott ugrásnál előfordulhat, hogy a hátulsó lábak érintik az elülsőket (patkót, inat), s ennek következtében felbukhat a ló. Sok esetben megfigyelhető, hogy a lovak az ugrás előkészítése, vagy a lebegés alatt váltják lábukat. Ez rendszerint az ügyesebb, erősebb láb használatának akarása, vagy az elhasznált lábak kímélése. Egyes lovak magasabb ugrásoknál, a hátulsó lábak felrántása mellett, azokat oldalra is elhúzzák, kizárva az akadály érintésének lehetőségét. Ebben esetben az egyensúlyt a nyak másik oldalra tolásával biztosítják. (Csak teljesen elengedett, szabad nyak esetében lehetséges.)
Az akadály felett kirúgó lovak az izületeik, izmok meghajlításától félve, kirúgással biztosítják a hátulsó lábak átjutását. Rendszerint az érzékeny hát és csánkízületi bántalmak az okai. Megfigyelhető, míg a kis vágtaugrású lovak közelről, addig a tértnyerő mozgású lovak messzebbről is elugranak. Nem elég azonban a lónak jó ugróképességgel rendelkezni, hanem szükséges még hozzá a bátorság, lovasába vetett bizalma, valamint a ló ugróstílusa (bascule).
Vannak lovak melyek nagyokat ugranak ugyan, de még az 1,20 m-es rudat is leverik, mert lógatják lábaikat. Ezek a lovak a tenyésztésben nem kívánatosak, mert utódaik valószínúleg ugyanezt a bascule-t fogják mutatni az akadályok felett. A FEI tiltja ugyan, ennek ellenére még ma is sok helyen látni az ilyen lovak ún. bárolását, ami annyit jelent, hogy ugrás közben a lábát lógató ló lábára ütnek, vagy a rudat - az ugrás közben - magasabbra emelik, hogy a ló beverje lábát. Így a ló nem együttműködése, hanem félelme jeleként fogja korrigálni lábait az ugrás felett. | |
AJÁNLOM AZ OLDALT
