A COMBOKKAL VALÓ BEFOLYÁSOK

Az alsó combok hatnak:
a) Közvetlenül a heveder mellett: "előrehajtóan".
Ehhez a lovas már a lovaglás kezdetén megkapja az érzést, ha lovát álló helyzetből mindkét alsó lábszár odaszorításával vagy oda ütögetésével megindulásra készteti:
b) Körülbelül egy tenyérnyire a heveder mögött: "oldalra léptetően", vagy az oldalra lépést (oldalra való kitérést) megakadályozóan, vagyis "ellentartóan".
A lovas evvel a befolyással már igen korán megismerkedik, ha megérzi, hogy lova álló helyzetben a heveder mögött kifejtett egyoldalú combnyomásra farával egy-két lépésre az ellenkező oldalra a patanyomból letér és fordítva ismét visszatér a patanyomra.
A comb tehát az azonos oldalú hátsó lábra hat. A lovasnak ehhez való érzése idővel annyira kifejlődik és kifinomodik, hogy a combbal való behatások magától értetődő, szinte reflexmozgásokká válnak, amelyeknek működésbehozása már nem is tudatosan, hanem ösztönszerűen történik. A kifejtendő erőnek a mértéke a ló érzékenységétől függ, a lovasnak pedig meg kell éreznie azt, hogy a combok odaszorításával, vagy azoknak a odaütögetésével kell-e hatnia.
A ló a combnyomásnak nem kényszerből engedelmeskedik. A fiatal lóval eleinte a combot a lovaglópálca segítségével kell megérteni. De miután minden ló a comb hatása iránt eltompulhat, vagy a comb ellen is vetheti magát, igen fontos, hogy a ló érzékenységét és engedelmességét a combok hatása iránt állandóan fenntartsuk. Ezért a combok fekvése állandóan és nyugodt legyen: ha pedig befolyást akarunk velük gyakorolni, akkor ezt fokozatos erővel tegyük mindaddig, amíg a ló annak -szükség esetén ismét pálca segítségével- engedelmeskedik.

AZ ALSÓ COMBOK FEKVÉSE
a) Ezeket nem szabad a lótól elterpeszteni: ha ezt tennénk, akkor túl nagy mozdulatot kellene tennünk ahhoz, hogy használhassuk, azonkívül ezek a lovat is meglepnék és megijesztenék. Lábikránkkal egy papírlapot a ló testén kell tudnunk állandóan tartani.
b) Az alsó combokkal sem kapaszkodni, sem préselni nem szabad, különben a lovas kifárad és a ló könnyebb nyomás iránt eltompul. Minél könnyebb nyomást fejtünk ki velük, annál kevésbé fáradunk ki és annál finomabb a lóval való összhang.
c) A combok fekvése nem szabad, hogy a lovasnak kellemetlen érzést vagy nehézséget okozzon és önmagától kell adódnia. A kezdő lovasnak e tekintetben sokszor nehézségei vannak, de ezeket különböző gyakorlatokkal megszüntetheti. Kényszerrel nem lehet természeteset, fesztelent elérni, hanem ellenkezőleg csak merevséget érhetünk el vele.

A KENGYEL HOSSZÁNAK MEGÁLLAPITÁSA
Általános szokás a kengyel hosszát lóra szállás előtt karral megmérni, ami megközelítően helyes is: pontosan azonban a kengyelt csak a nyeregben ülve igazíthatjuk.
A kengyelek hosszúak, ha a lábhegyeket le kell nyomni, hogy a kengyelt tarthassuk, vagy ha ezáltal a combnak a ló testével való érintkezése megszűnik.
A kengyelek túl rövidek, ha a ló testének az alsó combokkal való érintkezése oly szoros, hogy utóbbiakat már nem tudjuk szabadon mozgatni. A túl rövid kengyel az alsó lábszárakat és térdeket felemeli és ezáltal az ülep a nyereg legkeményebb pontján túl hátrafelé kitolódik. A lovas ezzel elveszti ülésének biztos alapját és akaratlanul is combjával kapaszkodik. (székülés).
Helyesen csatolt kengyelek lehetővé teszik, hogy a lovas lábszáraival a ló testével az érintkezést kényelmesen fenntartsa, továbbá azt, hogy a kengyelek, ha ezeket a lovas netalán elvesztené, felemelt lábhegyeknél ismét a lovas talpa alá kerüljenek.

A KENGYEL TARTÁSA
A kengyelt a talp közepén tartsuk úgy, hogy a bokaizület szabadon mozoghasson. A lábat bokáig a kengyelbe dugni csak akkor helyénvaló, ha a lovasnak a kengyelben különösen biztos támaszra van szüksége, mint az ugratásnál és versenylovaglásnál.

A FELSŐ ÉS ALSÓ COMBOK SZÖGELÉSE
Erre szabályt felállítani nem lehet, miután a szög mérete egyrészt a lovas combjának hosszától, másrészt pedig a ló test domborúságától függ. Minél hosszabb a lovas lába és minél keskenyebb a ló, annál hegyesebb a szög: minél rövidebbek a lábak és minél hatalmasabb a ló teste, annál nyitottabb a szögelés. Ebből kifolyólag minden lovasnak keskenyebb vagy hatalmasabb, szélesebb lovakon más-más kengyelhosszal kell lovagolnia.

A TÉRD FEKVÉSE
A térd lehetőleg mélyen feküdjön. Ez nem azért szükséges, hogy a térd ott valamilyen befolyást fejtsen ki, hanem azért, mert a térd magasabb vagy mélyebb fekvésétől függ a combok és az ülep fekvése is. Lovunkat lehetőség szerint combunkkal mélyen fogjuk át, hogy minél nagyobb felületen nyerjünk érintkezést a ló testével. A felhúzott magas térd túl víz szintesen fekvő felső combbal és hátrafelé kitolt üleppel, ú.n. "széküléssel" jár. A hajlított lóval való lovaglásnál, minden fordulatnál, valamint rövidvágtánál a lovas térdét és sarkát süllyessze mélyebbre. A lovas derekának meghúzásával egyszersmind megtanulja mindkét térdét is lenyomni, ha annak izmait mindkét oldalán megfeszíti, a belső térdét pedig akkor, hogy ha derékizmait csak ezen az oldalon feszíti meg. Ez a mozdulat egyúttal mindkét vagy csak az egyik ülőcsont előretolásával van összefüggésben, mert részben ugyanazon izmok fejtenek ki tevékenységet. Ha a lovas megtanul erre figyelni, akkor nem esik nehezére derekának meghúzásával együtt térdeit is lenyomni.
A térdek lenyomásának azonban határa van, még pedig:
1. Nem szabad ezáltal az alsólábszárakkal a lótesttel való érintkezést feladni, ami nagy, hosszúlábú lovasoknál kis lovakon könnyen előfordul.
2. Nem szabad az alsócombokat túlságosan hátravenni, ezeknek közvetlenül a heveder mögött van a helyül, hogy előrehajolhassanak.
3. Nem szabad a biztos támaszt a 3 támaszponton elveszíteni, különben ú.n. "villaülés" keletkezik.
A térdek mindig tapadjanak a nyereghez, úgy, hogy azokból a lovas alsólábszárait szabadon és tetszés szerint mozgathassa. Ennélfogva nem szabad ezeket állandóan erősen a ló törzséhez szorítani, mert ezáltal mozgási szabadságukat elvesztik: ez csak akkor válik szükségessé, ha a lovas bizonyos körülmények között biztos támaszra szorul, mint pl. az ugratásnál és a versenylovaglásnál.

A LÁBHEGYEK TARTÁSA
A lábhegyek rézsút előre mutatnak. Tartásuk önmaguktól szabályozódik: ha a lábhegyek pontosan előremutatnak, akkor a lovas, ha a lábát térdben jobban meghajlítja, az alsólábszár ikrájával a lótest mellett mozog felfelé, anélkül, hogy ezzel erősebb nyomást gyakorolhatna és így a combnak nem lesz hatása. Ha a lábhegyek derékszögben kifelé állanak, akkor az alsólábszárak kapaszkodnak, merevek, a lovas nem képes velük a lóra érzéssel hatni.
Olyan lovasnak, akinek még arra van szüksége, hogy combfekvését másokkal megítéltesse, nincs érzése. Ezt mindenkinek önmagának kell legjobban tudni, mert csak ő maga érezheti, hogy kényelmetlen-e a combok fekvése, hogy a helyes kengyelhosszal lovagol-e, hogy tudja-e a kengyeleket talpán tartani, hogy állandó érzést tud-e fenntartani a ló törzsével és hogy tud-e mindenkor lovára érzéssel befolyást gyakorolni.
De a leggyakorlottabb lovas is érzésének ellenőrzésére szorul, ha elakarja kerülni azt, hogy önámításba essék. Ebből kifolyólag tapasztalt lovasok sokszor egy ideig ismételten kengyel nélkül lovagolnak. Ezen minden kezdőnek gondolkodni kellene.
Időnkint arról is meg kell győződnünk, hogy alsócombunkkal tényleg állandó könnyű érzést tartunk-e fent a ló testével, vagy ezt csak képzeljük? E célból léptessük a ló farát egyoldalú combhatással egy fél lépést az egyik oldalra és azután ismét egy fél lépést a másik oldalra: ezt állóhelyben, de mozgásközben is megtehetjük. Ebből minden lovas megtudja ítélni, hogy nem csalta-e meg az érzése, hogy nem kellett-e combjaival nagy mozdulatot tennie, mert ezek el voltak terpesztve, vagy hogy elegendőnek bizonyult-e ezeknek a fokozottabb nyomása? Minél többet ellenőrizzük ilyenformán combunk fekvését, annál jobban fejlődik eziránt az érzésünk is. Minden csak látszólagos jó combfekvés rossz és merev, ha nem képesíti a lovast arra, hogy helyesen és érzéssel hasson velük lovára.

A szárakkal való befolyások

Általánosságban túl sokat beszélnek a kéz és a szár hatásáról, minek következtében a legtöbb lovas arra hajlik, hogy kezével kelleténél többet dolgozzon. Igy sokszor azt is halljuk, hogy "ennek vagy amannak a lovasnak jó keze van". A lovasnak a keze csak akkor lehet jó, ha nyugodt, -ez pedig csak akkor lehetséges, ha a lovas simulékonyan, a nyereghez tapadva ül: ez magában foglalja azt, hogy tudja derekát helyesen meghúzni, a ló mozgását követni, továbbá a lovát derekával és combjával a nyugodtan tartott kézhez előrehajtani, szóval: hogy helyes befolyása van. Igy tehát inkább ezeket kellene a lovason dicsérni, nem pedig a fősúlyt a "kézre" helyezni.
A kézzel való befolyás szintén fontos, de távolról sem olyan fontos, mint azt általában hiszik. Minél könnyebb és kevesebb tevékenységet fejt ki kezével a lovas, annál tökéletesebb a lovaglása. A kezek túlerős használatában nagy veszély rejlik.

Ezért hölgylovasoknak, mert gyengébbek, rendesen jobb kezük is van mint a férfiaknak, akik itt erejüket szeretik fitogtatni.
A lovas kezét csak akkor használhatja tetszése szerint, ha ezeknek tevékenysége teljesen független marad attól a rázkódástól, amelyet a lovas felső teste a ló mozdulatai által szenved. Ehhez a felső és alsó kar izmainak és csuklóinak teljes elengedettsége szükséges.
Mielőtt a lovas az egyensúlyozást megtanulja, inkább szár nélkül lovagoltatjuk és a lovat kikötjük: ha ezt megtanulta, akkor a kar megmerevítésére nincs oka. Sok lovas karját abban az ütemben táncoltatja, amilyenben felső teste a ló által dobálódik. A karoknak pedig nem szabad akaratlanul ide-oda mozogni, hanem bizonyos ellenmozdulatokkal kell ezeket rögzíteni, hogy a kezek ne rángassák mozgás taktusában a ló száját, továbbá hogy oly nyugodtak legyenek, hogy kezünkben ügetésben egy pohár vizet is tarthassunk. Ez nem tréfa, hanem valóság, melyet minden lovas kipróbálhat.

A két kéz nincsen egy bizonyos helyhez kötve, azonban rendszeresen szorosan egymás mellett a test közepe előtt tartandó oly magasságban és közelségben a testhez, hogy mindenkor a szárakat utána engedhetjük anélkül, hogy ehhez ülésünket bármiképpen változtatni kényszerülnénk.
A felső karok lazán lelógnak, ezeket sem a testtől elterpeszteni, sem ahhoz hozzászorítani nem szabad. Az alsó karok a felső karokkal egy derékszöget alkotnak, a belső vastag alkarizmok könnyedé érintkeznek a csípőkkel anélkül, hogy oda préselnénk, mert ennek erőltetett merev testtartás lenne a következménye. Abból, hogy a lovas csípőjével is keresi az alsó karokkal való érintkezést keletkezik az az ülés, amelyet lovas nyelven "zárt ülésnek" nevezünk. Ezt úgy érjük el, hogy a lovat előrefelé ráhajtjuk a szárra (kézre) és ezzel az előrehajtással úgyszólván a lovas felsőtestével együtt a két alkar felé előre nyomjuk.

A szárakkal csak akkor gyakorolhatunk finoman és érzéssel befolyást, ha a ló szája és a lovas keze között már finom, puha összeköttetés áll fenn. Ha a szárak lelógnak, akkor nem tudunk hirtelenében illő érzéssel a ló szájára hatni, legfeljebb megránthatjuk azt.
Minden szárral való behatás előtt tehát szükséges, hogy lovunkkal előbb a derék- és combsegítségeket elfogadtassuk, azaz a lovat a zablára előre nyomjuk, mert csak ennek megtörténte után szabad és lehet a szárral a lóra befolyást kifejteni.

A szárakkal különféleképpen lehet hatni:
1) Mindkét vagy csak egyik oldalon való utánaengedéssel olyképpen, hogy kezünkkel csukóban megfelelő csavaró mozgást végezzünk vagy esetleg mindkét kezünket karunkkal együtt előre visszük:
2) Mindkét oldalt vagy csak az egyiken azzal, hogy a szárakat vagy a szárat a kéz befelé csavarásával megrövidítjük még pedig milliméter, de legfeljebb centiméternyire, azonban sohasem a karok hátrafelé húzásával, mert ebben a küzdelemben mindig a ló maradna a győztes fél.
3) Tétlen kitartással, mindkét oldalon vagy csak egyiken oly módon, hogy az ökölbe szorított két kéz eredeti helyén marad.
A szárakkal való befolyást csak az élő lovon lehet elsajátítani, amely egyidejűleg reagál a szár-, comb- és derék segítségekre, tehát:
a) A mindkét oldalon egyformán kifejtett szárbehatások úgy mint a mindkét kézzel való utánaengedés, felvevés, vagy a tétlen ellenkitartás a megindulások, az ügetésbe való elindítás és a megállítások alkalmából sajátíthatók el. Arra nézve, hogy nem követtük-e el a legnagyobb hibát azaz a száron való húzást, a "hátraléptetés" helyes keresztülvitele a legnehezebb, de egyszersmind legmeggyőzőbb próba.
b) Az egyoldalú szárhatásokat, vagyis a jobb és a bal szárral való különféle behatásokat (mint pl. az egyikkel a ló fejét állítani, a másikkal tétlenül maradni, vagy az egyikkel tétlenül kitartani, a másikkal utánaengedni) legjobban az álló helyzetben elvégzett fordulatoknál (a ló eleje hátulja körül) tanuljuk meg. Ezek a leckék, különösen a ló hátulja körül való fordítása, az érzés kifejlesztésénél rendkívül fontos szerepet játszanak s pedig azért, mert ezekben a lovas leginkább megérzi a különféle befolyásoknak az összevágását, vagyis azt, hogy miképpen nyilvánul meg a lónál az ezek között fennálló helyes összhang.

Ilyen egyoldalú szárhúzások szükségesek a hajlított lóval való lovaglásnál, minden fordulatnál és a rövid vágtában: azért fontos, hogy a lovas előbb állóhelyben barátkozzék meg ezekkel a segítségekkel.

A kezek mozdulatai a szárakkal kifejtendő behatásoknál különböznek egyrészt a ló kantározása, másrészt a lovas vezetésmódja szerint.

Polgári lovas körökben a legelterjedtebb vezetésmód a mindkét kézben egyformán elosztott szárakkal való vezetés, mely a legkönnyebben is sajátítható el. Ennek alkalmazásánál igen előnyös, ha előbb mindig a puhábban ható csikózablával fejtünk ki hatást és csak azután az élesebben ható feszítőzablával.

A katonaságnál előirt vezetésmód nehezebben sajátítható el és több tapasztalatot igényel: adott esetben, mint például a lovas és a ló között felmerülő erősebb küzdelmeknél, ajánlatos átmenetileg az előbbi vezetést elosztott szárakkal alkalmazni. A katonai vezetésnek az az előnye, hogy a szárakkal való befolyást finomabbá teszi, amennyiben a lovast főleg csak a balkezével való vezetéshez szoktatja.

A "Fillis" -féle vezetésnek két fajtájával a lovas még finomabb befolyást gyakorolhat a szárakkal, mert ezeknél még nagyobb különbségeket tehetünk egyrészt a csikózabla feligazító s másrészt a feszítőzabla összeszedő hatása között. Aki a katonai vezetést megszokta, annak eleinte ez a vezetésmód nehézséget fog okozni, mert teljesen más tartást követel a kezektől, de aki ebben gyakorlatra tett szert, sok esetben a vezetésnek e két fajtáját igen előnyösen használhatja, különösen olyan lovaknál amelyeknek hosszabb és vékony, nehezen rögzíthető nyakuk van (telivérek) és amelyek hajlamosak fejükkel a függőleges vonal mögé visszacsuklani. Természetes, hogy itt is az előrehajló derék- és combsegítségek domináljanak állandóan a szárakkal kifejtett hatások fölött.

A szárak kezelésénél a legnehezebben az sajátítható el, hogy velük minél gyengébb hatásokat fejtsünk ki és ezeket sem egymagukban, hanem mindig csak a többi befolyásokkal együtt és ezekkel összhangban. A főszerep mindig a derékkal, combbal és testsúllyal kifejtett befolyásoknak jut, mert minden befolyásnak az előrehajtás az alapja, amiből minden más hatás adódik, -éppen úgy, ahogyan a repülőgéphez szorosan hozzátartozik a motor és a légcsavar.

A feszítőzablával a lónak sokkal könnyebben okozhatunk fájdalmat mint a csikózablával, mivel az előbbi mint emeltyű hat. Fiatal lovak belovaglásánál, elrontott lovak javításánál, a segítségekre való engedelmesség helyreállításánál ezért a csikózablát használjuk, mert a ló ehhez sokkal gyorsabban nyer bizalmat. Előrehaladt idomítás tökéletesítésére azonban a feszítőzabla nélkülözhetetlen

A szárakkal való befolyásnak minden lovasban éppúgy reflexmozgássá kell fejlődnie, mint a combok tevékenységének, amihez semmi gondolkodás sem szükséges.

A kezeknek mozdulatai a szárakkal kifejtendő befolyásoknál csak a csuklókban végzett lényegtelen elfordításokból állanak, amiről különben is majdnem minden oktató túl sokat szokott magyarázni, mert hiszen minden segítség, így a fordulathoz való is, elsősorban az ülésből indul ki. Ahhoz, hogy egy szárat utána engedjünk vagy azt erősebben állítsuk, elegendő a kéz egész csekély elcsavarása: ezt kipróbálás útján könnyen megtanulhatjuk. Teljesen helytelen volna, ha például a fordulatokhoz való segítséget csakis a szárakkal adnánk: ebből kifolyólag itt a kezek mozdulatait nem is írjuk le, hogy ennek elhallgatásával még inkább aláhúzzuk a kéz működésének lényegtelenségét.

(ábra)
A lovaglás oktatásánál kezdetben rendszerint a lovat csikózablával kantározzuk s csak később tanítjuk a fiatal lovast a feszítőzablával való vezetésre. Előbbi esetben a szárak kezelése sokkal egyszerűbb és így gyorsabban megérthető, utóbbinak pedig az az előnye, hogy a lovak kellemesebben mennek (úgy, mintha ki lennének kötve) és kevésbé rázzák a lovast.

A testsúly hatása
(Ülés egyensúlyban, a lóval "kiegyensúlyozva".)

Minden testnek megvan a maga súlypontja: ha ez meg van támasztva, a test egyensúlyban van. A súlyponton átmenő függőlegest súlyvonalnak nevezzük. Minden testnek csak egy súlypontja van és ezen át minden pillanatban csak egy függőleges képzelhető el. Minden test több helyen támasztható alá, mint, mint pl. az asztal négy lábbal, vagy háromlábbal (mint a lovas két ülőcsontjával és hasítékával). Ha ilyen módon a súlypont alá van támasztva, a test egyensúlyban van, ha nincs, akkor el kell dűlnie. A test alakjának változásával (ami élőlényeknél minden mozgásnál bekövetkezik), a súlypont fekvése is változik. Egyes testeknél a súlypont még a tömegen kívűl is fekhet, így a gyűrűknél, üres golyóknál, vagy a lovasnál ugró- és versenyülésben.

A lován egyenesen ülő lovasnak súlypontja függőlegesen a ló súlypontja fölé esik: súlyvonala a ló súlyvonalával összeesik. Ennek feltétele az, hogy a ló egyenesen mind a négy lábán, természetes tartásban és vízszintes alapon álljon.*)
*Ez nem minden lónál van így, hanem csak a teljesen szabályos testalkatú, az ú.n. "született hátaslónál". A legtöbb lónál azonban ha természetes, kinyújtott tartásban megy, a súlyvonal a lovas súlyvonala elé esik: hiszen éppen a klasszikus elveken alapuló idomításnak a feladata és egyedüli célja, hogy ilyen lovat az úgynevezett "összeszedés"-sel úgy átformáljunk, hogy súlyvonala az egyenesen rajta ülő lovas súlyvonalával összeessék és a lovas akarata szerint mindig úgy is maradjon. Ebben áll azután a különbség az ú.n." természetes (passzív) lovaglás" módszere és a klasszikus idomítás között, amennyiben az előbbinél mindig a lovas a passzív fél, aki állandóan alkalmazkodik súlypontjával a ló mozgásközben változó súlypont fekvéséhez (ami ezt legtökéletesebben az ú.n. "olasz" ugró módszer kívánja s tanítja), viszont az utóbbi a lovat képezi ki arra, hogy súlypontfekvését a lovas befolyása szerint változtassa és azt a lovaséval összhangban tartsa, mint ez a katona lónál (főleg a régi időben, mikor a ló még lovasának harci eszközül szolgált) és például a pólóra használt lovaknál is igen kívánatos volna.

Az igyekvő lovas tehát iparkodjék a lovaglásnak mindkét módszerében otthonos lenni, hogy azután hajlama és rátermettsége szerint vagy az egyikben vagy a másikban lehetőleg művészi fokra vigye. /Fordító/

A ló súlypontja minden mozdulatával (nyak és fej előre való nyújtásával, vagy, azoknak feligazításával), minden jobbra vagy balra való hajtásával többé-kevésbé eltolódik. A lovas feladata, hogy saját súlypontját lehetőleg mindig a lováéval összhangban hozza és tartsa, vagyis egyensúlyoznia kell.
Ez szürke elméletnek hangzik és mégis minden érzésnek az alapja. Ezen alapszik minden összhang és amit az alatt a meghatározás alatt értünk, hogy a lovas lovával harmóniában és vele egyensúlyban ül.
Igy barátkozik meg legjobban a ló a lovas súlyával és másrészt a lovas így rendelkezik legkönnyebben lovának ereje felett. Igy egyensúlyozza a hordár is a poggyászt a hátán, így dolgozik a zsonglőr, akinél az egyensúlyozás törvényeit legjobban lehet megfigyelni.

AZ EGYENSÚLY ELŐREMOZGÁS KÖZBEN

Ha ló előrefelé mozog akkor a lovas kénytelen súlypontját a mozgás gyorsaságának megfelelően annyira előrehelyezni, hogy ez a ló súlypontja elé kerüljön, feltéve, hogy csak egyensúlyozással akarja magát tartani. Ezt nevezzük "a ló mozgását követni" vagy a "ló mozgásához illeszkedni".
Ha a lovas a ló mozgásától el (vissza) marad, akkor csak kapaszkodással tudja magát rajta fenntartani.
A lovas két követelménynek feleljen meg:
a) Saját súlypontját tartsa mindig összhangban a lováéval.
b) Ülepét helyezze 3. Támaszpontra, mint ülésének biztos alapjára.
Ez a két követelményt nem mindig egyeztethető össze. A lovas súlypontját előremenés közben csak a felső test előrehajlásával hozhatja előre: ez azonban az ülőcsontok némi emelésével jár, a lovas csak a hasítékára támaszkodva a kengyelekben áll és felsőcombjával kapaszkodik. (Villaülés).
Lassú, rövid jármódokban (lépésben, rövid ügetésben és rövid vágtában) ez az ellentét még nem annyira szembeötlő, azonban itt is már érezhető, mert különben a kezdőknek nem okozna eleinte nehézséget "a ló mozgását követni". A kritikus pillanat mindig a megindulás pillanata, amikor a lovas a tehetetlenség törvénye következtében hátrabillen.

A meginduláshoz való segítség, valamint minden derékkal és combbal kifejtett előrehajtó behatás lényegében egyezik azzal a módszerrel, amellyel a lovas a nyereghez való hozzá tapadást és a ló mozgásának való követését megtanulja. Az a lovas, aki lovát előrenyomja, úgyszólván combjával és derekával a lóhoz szívja magát és ülőcsontjait s ezzel súlypontját is előretolja. Ezzel a lovas szilárd összeköttetést nyer lovával, ami egyben lehetővé teszi számára, hogy a nyereghez tapadva üljön, másrészt megakadályozza abban, hogy a mozgástól elmaradjon. Emellett szilárdan a három ponton ülve marad: ezáltal lovára bármikor újból gyakorolhat befolyást, azt megállapíthatja, fordíthatja stb., a ló esetleges botlásánál is ülve tud maradni, valamint mindig képes szükség esetén ezt újra előrenyomni, szóval: mindig ura marad lovának.

A "villaülésben" lova fölött lebegő lovasnak azonban ülepén nincs biztos támasza: lovának minden hirtelen megállásánál vagy botlásánál tehát előre fog bukni és minden befolyás gyakorlására előbb le kell ülnie.

A gyorsabb mozgásnál az ellentét a fenti két követelmény között -tehát egyrészt a három ponton való ülés és másrészt a lovas és ló súlypont összeegyeztetése között- természetesen mindinkább észrevehetőbb lesz. Ez végül is odavezet, hogy a lovas sebesebb ügetésben könnyen ügetni kényszerül, ha másképpen már nem tudja követni a mozgást. Sebesebb vágtában pedig ugyanígy kell előrefelé a mozgásba belehajolnia. Ha a mozgás még gyorsabb lesz -mint a versenyvágtában, vagy az ugratásnál- a lovasnak a nyeregben való ülését teljesen fel kell adnia, mert különben a ló mozgásától elmaradna, ami a lóra zavarólag hatna. Itt a lovas szilárd támaszt csak a térddel való szorításban, a rövid kengyelben és a kéznek a ló nyakára való támaszkodásban talál.

Amíg tehát az "amerikai versenyülés" semmiképpen sem ellenkezik a klasszikus lovaglás művészetének követelményeivel, addig a régi versenyülés, egy korrektnek tartott forma ésszerűtlen túlbecsülése folytán, az egyensúly alaptörvénybe ütközött. Igy az "olasz ugróülés "sem túlzás, hanem csakis a lovas és a ló közötti összhang megteremtésére való törekvéséből ered, ami a klasszikus lovaglás művészetének a legfőbb követelménye.

A TESTSÚLLYAL TÖRTÉNŐ BEFOLYÁSOK

Amíg a ló előrefelé való mozgásával a lovast arra kényszeríti, hogy ez súlypontjával mozgásához hozzá illeszkedjék, addig viszont a lovas súlypontjának előbbre vagy hátrább való helyezésével a lóra nem gyakorolhat lényegesebb befolyást. Ennek oka az, hogy a lovas felsőtestének előre- vagy hátra hajlásával biztos támaszát ülőcsontjain és hasítékján könnyen elveszti és ezzel akaratlanul is a derekának és combjainak hatását megváltoztatja. E befolyások megváltoztatása természetesen következményekkel jár, ami a súlyáthelyezés hatását illetően tévedést okozhat.

Igy azt lehetne hinni, hogy a felsőtest előrehajlása a lóra előrehajtóan hat. Ha azonban a lovas gyorsabb mozgásban felsőtestét előbbre venni is kényszerül, úgy fordítva a lovat felső testének előre való hajlásával még nem kényszeríti gyorsabb mozgásra. Azt is fel lehetne tételezni, hogy a felső test hátralendülése és így a súlypont hátrábbhelyezése a lóra visszatartó hatást gyakorol. Ez pedig sokszor épp ellenkezőleg a lóra előrehajlóan hat, amennyiben a hátradűlés gyakran a derékizomzat megfeszítésével jár. Magában véve azonban a felsőtesttel való hátradűlés nem fejt ki előrehajtó hatást, mert nem azonos a derék meghúzásával.

AZ EGYYENSÚLY MOZGÁSKÖZBEN OLDALTRA

A ló, mihelyt jobbra vagy balra hajlik vagy fordul, súlypontját többé-kevésbé ugyanarra az oldalra helyezi át, a hajlítás fokához mérten. A mozgásban véghezvitt fordulatnál ehhez még a befelé való dűlés is hozzájárul, hogy a centrifugális erőt ellensúlyozza. Ha a lovas ilyenkor egyensúlyban akar maradni, saját súlypontját szintén oldalt kényszerül áthelyezni. Ezt megkönnyíti a lovasnak az a körülmény, hogy a ló hátizomzatának belső oldala a hajlítás következtében laposabb lesz: a nyereghez tapadva ülő lovast a ló már ezzel is jobban befelé ülteti. Ha most a belső oldalon még a sarkát is lenyomja, ezzel belső ülőcsontját terheli meg erősebben. Az ilyen üléshez való érzés már az első lovaglóleckéknél is kifejődik, mert a lovas minden szöglet átlovagolásánál észreveszi, hogy kifelé csúszik, ha nem dűl megfelelően -akár a kerékpáros- a mozgásba. Helytelen azonban, ha a lovas e súlypont áthelyezést felső testének átdűlésével véli elérni. Ezáltal mindig az egyik vagy másik csípőjét behúzza és így épp az ellenkező eredményt éri el.

Ha a lovas lovával mindig teljes összhangban, combjával és a szárakkal pedig evvel állandó finom összeköttetésben akar maradni, akkor a ló hajlításának megfelelően:
Csípőjével állandóan párhuzamosan kell maradnia a ló csípőjével, lapockájával állandóan párhuzamosan kell maradnia a ló lapockájával.

A combok a ló farát dirigálják és önmaguktól működnek, ha a ló törzsével állandó érintkezésben vannak, és pedig: a belső comb a hevederen, a külső egy tenyérnyire a heveder mögött.
A lovas két keze részt vesz a vállaknak a csípők irányától való csekély elfordulásában akként, hogy ezzel a belső kéz a lótest hajlításához mérten hátrább, a külső kéz pedig előbbre kerül: a ló nyaka így állandóan merőlegesen a lovas előtt marad és utóbbi futólagos odapillantásra teljesen egyenesen látszik ülni.
A lovas maga is meggyőződhet arról, hogy tud-e egyensúlyban ülni, ha a fordulatnál a kengyeleket elengedi és alsó combjait a lótól elterpeszti: ha ekkor kifelé csúszik akkor, rosszul ül.

A TESTSÚLLYAL VALÓ BEFOLYÁSOK OLDALIRÁNYBAN

A lónak alátámasztó felülete jobbról balra sokkal keskenyebb, mint elölről hátrafelé.
Ha a lovas súlyvonala lováéval összeesik, utóbbi a lovas súlypontjának legcsekélyebb oldalt elérését azonnal észreveszi. Ebből kifolyólag a lovas súlypontja áthelyezésével a lovat is saját súlypontjának áthelyezésére bírhatja. Ezek a testsúllyal gyakorolt befolyások -ha azokat helyesen hajtjuk végre- iskolázatlan szemmel alig vehetők észre, mert itt minden túlzás egyszersmind hibát is jelent. "A ló mindig a lovas ülése szerint állítja magát". Ennek fordítottja: "A lovas lova állításának megfelelően üljön", mérvadó a lovas ülésre minden fordulatnál, a hajlított lóval való lovaglásnál és rövidvágtában. Ezeken az érzésből fakadó, a lovas és ló között megnyilvánuló kölcsönös hatásokon alapszik minden harmónia. Ezen alapul legnagyobbrészt a természetes segítségadás és az a körülmény, hogy a lovasnak a lovaglásnál aránylag kevés testi erőt kell kifejteni. Ezért is az idomításhoz való tudás magas korú lovasoknál nem csökken, hanem ellenkezően még növekszik.

A testsúlynak minden jobbra vagy balra való áthelyezése arra indítja a lovat, hogy vagy eltérjen az eddigi útiránytól a megfelelő oldalra, vagy hogy a megfelelő oldalra hajlítsa magát aszerint, hogy milyen módon gyakorolt a lovas egyidejűleg befolyásokat a derekával és a combbal.
Nem lehet eléggé hangoztatni:

Minden a lovas által végzendő súlyáthelyezés oly csekély legyen, hogy a gyakorlatban szemnek az egyensúlyban ülő lovas majdnem egyenesen ülőknek látszódjék. Minden túlzástól óvakodni kell: ha a testsúly áthelyezése nagyon szembetűnővé lesz, akkor a lovas ezt túlozta és amiatt helytelenül ül.

A derékkal való befolyás

Derekával a lovas csak két combjának együttműködése mellett gyakorolhat befolyást a lóra, ahogyan a széken való ülésnél is csak akkor billenthetjük ezt a derékizomzat megfeszítésével előre, ha lábunkkal a földre támaszkodunk. Mihelyt lábunkat felemeljük, vagy lóháton alsó combjainkat elterjesztjük, nem érünk el semmi hatást. A derék meghúzásánál nem a mozdulat mint olyan okoz nehézséget, hanem csak annak a megértése, hogy azzal mit akarunk elérni, valamint ennek a szemléltető bemutatása.

A derékkal való befolyás piros fonalként húzódik végig a lovaglás oktatásában. A lovas dereka minden körülmények között az összeköttetés, a híd combja és a szárak között. A comboktól és a száraktól eredő befolyások csak akkor állnak összhangban, ha a derékkal egyidejűleg kifejtett befolyás közöttük a közvetlen összefüggést megteremti. A derék a segítségadásnál úgyszólván kimondja a vezényszót, mintha az akarná mondani: "most!" A befolyások egyikének sem szabad elmaradni, vagy elkésni: a ló különben a segítséget nem értené meg. A derékkal kifejtett behatásokat ezért külön és egyedül nem próbálhatjuk ki.

Ha a lovas valamely jól belovagolt lovon a lóhoz tapadó alsólábszárak mellett a derekát meghúzza és egyben a szárral enged: a ló előremegy, ha ugyanakkor a szárral nem enged: a ló megáll.

A hatásban itt mutatkozó különbség tehát nem a derékkal, hanem csakis a szárakkal kifejtett hatástól függ. A deréknak a tevékenysége mindkét esetben ugyanaz. Kevésbé jól belovagolt lónál a lovasnak még az alsó combjával is kell hatást kifejtenie, aminek azonban összhangban kell történnie a derék és a kezek tevékenyégével.

Ha a lovas az induláshoz, vagy a megállításhoz derekát nem húzza meg, akkor combját sokkal erősebben kell használnia. A derékkal való befolyás annál nagyobb szerephez jut, minél finomabb és előrehaladottabb a ló idomítottsága.

Elrontott, vagy félrelovagolt lovak javításánál, különösen ha rossz kötésűek, a derékbefolyások döntő szerepet játszanak. Sok ló egyébként csak azért tetszik rosszul, vagy kevésbé belovagoltnak, mert lovasa nem tudja a derekát használnia.

Minthogy a lovas derekának és combjának, valamint a száraknak mindig összhangban kell működnie, úgy sohasem beszélünk szár vagy combsegítségekről, hanem az ezekkel való ténykedéseket mindig "befolyásoknak" nevezzük, amelyeknek összeműködéséből adódnak csak a "segítségek".

Minden segítség a ló számára csak akkor válik érthetővé mint olyan, valamint csak akkor válthat ki harmonikus hatást, ha ezeket a lóval teljes összhangban adjuk. Ez ugyan magától érthetőnek látszik, de azért mégis külön hangsúlyoznunk kell, mert a ló és a lovas a segítségadás pillanatában többnyire mozgásban van, a ló pedig a lovasát rázza. A segítséget csak akkor adhatjuk teljes összhangban, ha minkét élőlény -ember és ló- abban a pillanatban együttes lengésben vannak, vagyis ha a lovas a nyereghez hozzátapadva ül. Ha azonban a segítségadás pillanatában a lovas a ló mozgásától elmarad, akkor már harmonikus és jól méretezett segítséget nem tud adni, márpedig minden ily módon adott segítség a lónak kisebb vagy nagyobb megrántásával vagy meglökésével fog járni. Az összhangot, a nyereghez való tapadást, a ló mozgásának követését és a vele együtt való lengést tehát derekunk meghúzásával érhetjük el.

Minden lovasnak, aki még nem tud derekával a lóra befolyást gyakorolni, vagy aki esetleg sok évi gyakorlat ellenére ebben nem hisz, ezeket a gyakorlatokat valamely valóban jól belovagolt lovon kellene kipróbálnia, mert csak így javíthat érzésében és befolyásában.

Ha a lovas derékizomzatát csak az egyik oldalán feszíti meg, azaz ha csak az egyik ülőcsontját nyomja előre akkor ez - ha ló és lovas között a teljes harmónia fen áll- kisfokú súlyáthelyezéssel párosulva már elegendő arra, hogy a lovat fordulásra, rövid vágtában való beugrásra és ugrásváltásra késztesse.

Igen fontos és azért szükséges, hogy a lovas a derékkal való befolyást mielőbb megismerje, mert különben megszokja a hamis és helytelen segítségadást, amiről később csak nehezen, vagy egyáltalán nem tud leszokni.

Minden gyerek a hintázással játszva megtanulja a derekát e célra használni, miért ne tudná a lovas a befolyásnak e lehetőségét itt is érvényesíteni? A lovas már az első leckében mindjárt jobb fogalmat kap a helyes ülésről és megérti amit az oktató kíván, ha ez arra figyelmezteti, hogy helyezze ülőcsontjait előbbre a nyeregben. Az oktató óvakodjék attól, hogy abban a hitben, hogy könnyebben megértik, helytelen figyelmeztetéseket adjon, mint: pl. "hátra a felső test", vagy "ki a mell", vagy "képzelje el, hogy egy széken ül és hátra akar támaszkodni": ilyenek nem szolgálják a célt, mert csak megmerevítik a lovast. A lovas ugyan semmiképpen sem üljön előrehajtottan a lován, ezt azonban biztosan csak úgy kerülheti el, ha megtanulja derekát helyesen meghúzni, nem pedig ha a "hátra felső test" s "ki a mell" s hasonló felszólításoknak tesz eleget.