ஐ.-.ஐ.-.ஐ.-.LaLeXa Portál.-.ஐ.-.ஐ.-.ஐ
ஐ.-.ஐ.-.ஐ.-.LaLeXa Portál.-.ஐ.-.ஐ.-.ஐ

MENÜ

 

Számláló

Indulás: 2006-01-29
 
Perdülés és félperdülés

Perdülés és félperdülés

A perdülés és félperdülés olyan két patanyomon lovagolt kör /félkör/ amelynek sugara egyenlő a ló hosszával, az elülső lábak a csípők körül fordulnak.
A perdüléseket /félperdüléseket/ rendszerint összeszedett lépésben és összeszedett vágtában lehet végrehajtani, de végrehajtható piaff- ban is.
A perdülésben / félperdülésben/ a feladatot az adott jármódban, a lábsorrend megtartásával kell végrehajtani, melynek során a belső hátsó láb mintegy tengelyül szolgál és minden lépésnél felemelkedik, majd az előző patanyomban vagy egy kissé előbb ér földet.
Bármely jármódban hajtják végre a perdülést / félperdülést/ a lovat enyhén arra az oldalra kell hajlítani, amelyre fordul és a könnyű támaszkodásnak, valamint a kádenciának meg kell maradni.
A perdülés /félperdülés/ folyamán a ló őrizze meg lendületét, ne mutassa a legcsekélyebb szándékát sem a hátralépésnek és tengelytől való kitérésnek. Ha a belső hátsó láb nem emelkedik és nem helyeződik le megfelelő ütemben, mint a másik hátsó láb, akkor a mozgás nem szabályos.
A perdülés / félperdülés/ minőségének értékelését a rugalmasságra, a könnyedségre, az ütemességre és szabályosságra, valamint a pontosságra és az átmenetek könnyedségére kell alapozni. A vágtaperdülésekben / félperdülésekben/ többek között az egyensúlynak, emelkedésnek és a lépések számának összhangban kell lenni./ a félperdüléseknél három-négy, a perdüléseknél hat-nyolc lépés v. vágtaugrás kívánatos/.

 

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

IDŐ (CET) :)

 

PACI

 

OPEL INSIGNIA

 
xxxandra777.gportal.hu
Myspace Glitter Graphics, MySpace Graphics, Glitter GraphicsMyspace Glitter Graphics, MySpace Graphics, Glitter GraphicsMyspace Glitter Graphics, MySpace Graphics, Glitter GraphicsMyspace Glitter Graphics, MySpace Graphics, Glitter GraphicsMyspace Glitter Graphics, MySpace Graphics, Glitter Graphics
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG